Receptek

2017. 03. 29.

Fokhagymaszószos orsó sült karajjal

Mit főzzön az ember, ha az új lakásában még kezdetleges a konyha, vagyis ahogy a konyhai eszközöknek, úgy az alapanyagoknak is szűkében van. Ugyanakkor éhes a reggel óta a lakásban dolgozó csapat, és mivel egy üveg bor már elfogyott, kocsiba se ülhetünk, hogy étterembe menjünk. Nos. Az történt, hogy az összes, még ki nem pakolt költöztetődobozt felbontottam, és elővettem azt, amiből egy isteni, laktató, krémes vacsora készíthető. ;-)

fokhagyma-szoszos_orso_sult_karajjal_kesz-700.jpgFotó: KockacZukor

Hozzávalók:

  • 150 g Gyermelyi Vita Pasta orsó
  • 4 gerezd fokhagyma
  • 2 dl tej
  • 4 ek étolaj
  • 1 dl alaplé
  • 2 ek liszt
  • 100 g sült karaj
  • bors

Elkészítés:

A tésztát kifőzzük.

A fokhagymát egy magas falú edényben két evőkanálnyi olajon megpirítjuk, majd hozzáadunk két evőkanál lisztet. Ehhez hozzáöntjük az alaplevet és a tejet, majd ismét sűrítjük liszttel, ha ez szükséges. Ízlés szerint sózzuk, borsozzuk.

A karajt szeleteljük és egy serpenyőben egy evőkanálnyi olajon megpirítjuk.

A szószt összeforgatjuk a tésztával, majd a szeletelt és megpirult karajjal. Tálalásnál szórjuk meg reszelt parmezánnal, vagy bármely más kemény sajttal.

Gyors, egyszerű, laktató.

Jó étvágyat!

- KockacZukor -

 

Ez is érdekelhet
Minden jog fenntartva! Gyermelyi Zrt. 2021