Szeretjük az extrém kihívásokat, így aztán gondoltunk egyet és bementünk a Gyöngyösi úti Tescóba, azon belül is a Don Pepébe és rendeltünk. Ért minket meglepetés? Hát nem.

Akár a fenti mondatokkal is kezdhetnénk a mai posztot, de akkor nem mondanánk igazat. A Don Pepébe ugyanis nem csak úgy ötletszerűen mentünk, hanem előre megfontolt alapon, mi több, már tapasztalat birtokában. Többször jártunk már ott, de most elhatároztuk, hogy szigorúak leszünk.

Mindenekelőtt tisztáznunk kell valamit: ez a Don Pepe nem klasszikus étterem, hanem egy gyorsétterem, ami arra jó, hogy az ember vásárlás előtt vagy után bekapjon valamit, vagy hazavigye és otthon fogyassza el, ha nem akar vacakolni a főzéssel.

Ráadásul mindaz, ami az alábbiakban következik, csak a helyben fogyasztásra érvényes, házhozszállításra nem, így aztán nem minket tessenek szidni, ha hosszas szállítás után nem az érkezik, amit itt leírunk. (Nagy zárójelben: szerény véleményünk szerint az esetek döntő többségében a házhozszállítás a tészta – így a pizza – halála.)

Szóval a Don Pepe.

Micsoda unortodox döntés egy tescós pizzériában tésztát enni, már-már védhetetlen, mi is megvetjük saját magunkat. Mást ne mondjunk, a tésztát előre kifőzik, majd képesek újramelegíteni és úgy összekészíteni.

De.

Mint oly sokszor, most is van ez a bizonyos „de". Az újramelegítést forró wokban csinálják, ami általában véve is sokat dob az ételeken, melyek így ropogósak maradnak. Úgyhogy a helyzet bár hátborzongató, azért nem olyan rémes, mint elsőre látszik. Ezen túl keményítős vízben melegítik a tésztát, az sem veszít az állagából.

Természetesen nem házitészta, ezt botorság is lenne elvárni a körülményeket figyelembe véve, de ettől még viszonylag jó minőségű, és a szakács mindig keményre hagyja. Pedig háromszor hevül át: egyszer kifőzi, aztán beleteszi a melegedő vízbe, majd a wokban is eltölt egy kis időt.

Apropó szakács: szuperbarátságos és nem átall bátran bánni a csípőssel (ami újabb jó pont). Ha jól láttuk, maga az olaj csípős, és torokban csíp, nem a szánk szélén, ami jó. A szakács az időjáráshoz igazítja a csípős mértékét, nyáron kevesebbet kérünk, mert meleg van, télen meg többet, hadd szóljon a hidegben.

A fokhagymáról külön kell szólnunk, lévén tisztességes, rendes, nagydarab fokhagyma, amiből ráadásul bátran lehet pluszban kérni, mert kapsz is.

Ami a tésztát illeti, nagyon rendben van a lazacos ruccolás farfalle, de mi arrabiatát szoktunk enni, amibe paradicsomdarabokat is tesznek, ami nagyon feldobja.

Ami tetszik még, hogy a carbonarába rendesen belecsapják a tojást, és bár nyilván mindenki szerint ez az alap, sajnos a tapasztalat az, hogy nem így van. A végén pedig egészen korrekt parmezán (utánzatot) szórnak rá.

Az olajra külön nem térnénk ki, fedje a feledés jótékony homálya, sok extra nincs benne.

Végítélet, avagy ami jó

Az ár

Ez a Don Pepe legnagyobb erőssége, hiszen az 1000 forint ehhez a minőséghez kifejezetten barátságos, szóval az ár-érték arány nagyszerű.

A gyorsaság

Értelemszerűen villámgyors. Ez az a pont, ahol megmutatkozik az előre főzött tészta előnye. Ráadásul hétköznap is lehet gyorsan, jót enni.

Lehet, hogy erős lesz, ami most jön, de akkor is: meg mernénk kockáztatni, hogy a Don Pepében kapott spagetti van olyan, mint bármelyik olasz(os) vagy magát annak tartó étterem tésztája.

Végítélet: 3 csillag

Mielőtt reklámmal gyanúsítanátok meg, hangsúlyozottan el kell mondanunk, hogy a fent leírtak csak a tésztára vonatkoznak. Ettünk ott már például pizzát, ami minőségben sehol sem volt a tésztához képest. A pizza olyan, mint amilyet a házhozszállításnál kap az ember. De hát erről majd egy másik alkalommal.