Újabb merész lépés a magyar pasta felé vezető úton: kolbászos-citromos tésztát készítettem.

A múltkor jöttem rá, hogy a kolbász mennyire praktikus a tésztaszósz készítésénél. Egyszerre zsiradék, húsbetét és fűszerbomba (és szín is lehet). De a kolbász már a múltkor is erősen igényelt volna valamiféle ízbéli ellentétet, kiegészítést. Ha nagyon magyarban gondolkodom, akkor talán valami jellegzetes savanyúsággal próbálkoznék, de kísérleteztem már savanyúságokkal és az a tapasztalat, hogy nem működnek. Ezért egyszerűen citromhéjjal és narancshéjjal oldottam meg.

Tökéletes íze volt – a kolbász meredek, zsíros fűszerességét a paradicsom harsány savanyúsága vezette át a citrushéjak illatos keserűségébe. Narancshéjat azért raktam bele, mert attól azt vártam, hogy a kolbász füstös, télies ízeit szépen kiegészíti szintúgy ünnepi ízével.

Pár szelet kolzsvári szalonnát, csípős és nem csípős kolbászt, és tepertőkrémet, némi koriandert és borsot helyeztem a serpenyő aljára. Amikor ezek a dolgok kiadták a zsírjukat, és vígan sercegtek, akkor rádobtam az apróra vágott hagymát, nagyra vágott fokhagymát, összesütöttem őket, majd beleöntöttem a paradicsomsűrítményt (darabos is jó lett volna) és egy kis főzővizet, összefőztem és végül bele a citrom- és narancshéjat. A kész szószba belemertem a speciálisan magyar (Gyermelyi) cakkos szélű tagliatellét, ami ráadásul szponzorunk egyik szupertitkos fejlesztése, és csak annyit árulhatok el róla, hogy barna színű. Még csurgattam rá főzővizet, összeforgattam, aztán rádobtam egy darab vajat és lefedtem egy pár percre. 

Hozzávalók:
szalonna,
kolbász csípős és csemege
tepertőkrém
hagyma,
fokhagyma
paradicsom
főzővíz
citrom, és narancshéj
koriander, bors, só
vaj