Olaszországi utunk legpszichedelikusabb tésztája a 80 centis fekete spagetti volt, amit folyton kerülgettünk a különleges-tészta boltokban, de valahogy sosem szántuk rá magunkat, és még a gyárban sem kaptunk, ahol jártunk, és végül teljesen lecsúsztunk róla, ami több mint bosszantó. Amikor erre rádöbbentünk, hazafelé menet, gyorsan beszereztünk legalább egy fekete tagliatellét.

Tudvalevő, hogy a fekete tésztát csak egyféleképpen készítik: a tintahal tintájának hozzáadásával, amit a tintahalból kell kinyerni fáradságos boncolással, egyrészt a tintazacskó kiürítésével, másrészt a szemek kinyomásával, a szem mögötti üregből.
Mivel a tintahaltinta egy konkrét tengeri állat konkrét váladéka, evidens, hogy a vele készült tésztát is valamiféle tenger gyümölcseivel illene ízesíteni. És tényleg: miközben főztem, volt neki egy jellegzetes émelyítő, tengermélyi illata, ami később elmúlt.
Rövid guglizásból az is kiderült, hogy a fekete tészta olyan műfaj, ami legalább annyira szól a szemnek, mint a hasnak, és hogy ezt a csatát élénk színű összetevőkkel lehet megnyerni, pl. rikító pirosakkal, sárgákkal, úgyhogy előző nap magamhoz vettem a boltban található legpirosabb paradicsompaprikát, meg némi paradicsomot.
Mindenekelőtt a paprikát sütögettem meg némi olajon, aztán amikor odakapott, beleszórtam egy fél chilit apróra vágva, némi citromhéjkockát, és durvára tört borsot, végül 20 dkg rákocskát. Amikor a rákocskákból kiolvadt a sok lé, akkor az egészről leöntöttem a levet, és dobtam rá vajat, hogy piruljon rajta. Amikor ez is odakapott, akkor rászórtam a paradicsomkockákat (a paradicsomot forró vízbe dobtam, héját lehántottam, magját kikanalaztam, és csak a húsát kockáztam fel), majd vissza a korábban leöntött lét. Aztán egy kis főzőlével felöntöttem, és már csak összeforraltam.
A kb 10 perc alatt al dentére főtt tésztát ebbe forgattam bele, egy kis vajat olvasztottam rá, és hagytam állni. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy ahogy tejszínt sem tettem bele a színek tisztántartása végett, valszeg vajat sem kellett volna rátennem, mert ettől kicsit nyálkás, emulziós lett, de akkor valahogy jó ötletnek tűnt – lásd „mantecare la pasta”.
Ízre rendben volt, noha nem volt nagy meglepetés, ennyire abszurd színű ételt enni mindenképpen nagy élmény, és volt benne valami mániákus íz, amitől az ember nem bírta abbahagyni – és ez biztos, hogy a tésztából eredt.

Hozzávalók:
bors, só
5 dkg vaj
1 piros, húsos paprika
1 fél chili
2 paradicsom
egy citrom héjának negyede nagy és vastag kockákra vágva
20 dkg rákocska
fekete tagliatelle