Egy jamaikai kisfiú fűszerkertet gyomlál szülőfalujában, Kingstontól nem messze. Majd Londonba veti a sors, ő pedig a reggae ízére hangolja a várost: megszületik a „Reggae Reggae” brand, mely általános megdöbbenésre patinás európai szószokat söpör le a legpuccosabb brit szupermarketek polcairól. Bemutatjuk, hogyan készül a „rasta pasta” és hogyan tanítja a brit gyerekeket ízre, életre egy börtönt is megjárt jamaikai. Coo yah!
Put some music in your food for me…
„Zenével fűszerezd az ételed”: Levi Roots, a Londonban gasztrokarriert befutó jamaikai saját szerzeménye – termékeinek szlogenje – mindenki fülében ott lüktet, aki valaha járt a Morrison’s-nál, a Notting Hill-i multikulti karnevál Rasta’raunt színpadán vagy látta a BBC2 Dragon’s Den (A sárkány barlangja) c. befektetési valóságshow-ját. Londonba érkezésekor ez utóbbiról Levi Roots-nak persze halvány fogalma sem volt, azt meg végképp nem gondolta, hogy a műsor teljesen felforgatja majd életét és 50000 font tőkével, a „Reggae Reggae” márka sikerével, valamint a „Nagy-Britannia 10 legsikeresebb fekete vállalkozójának” járó elismeréssel ajándékozza meg.
A nagymamája szárnyai alatt nevelkedő, fűszerek iránt korán érzékenységet mutató kisfiú 1958-ban született egy hatgyermekes jamaikai családba. Szülei a jobb élet reményében a világ túlsó felére, Londonba költöztek, ahol évről évre gürcöltek össze annyi pénzt, hogy szép sorban minden gyermeküket maguk után hozhassák, angol iskolába írathassák. Levi volt az utolsó a sorban, ma már viszont (utolsókból lesznek az elsők) ő a család szeme fénye, egyben Nagy-Britannia első számú karibi ízmestere: a reggae-séf, akinek szószai és öntetei nagymúltú olasz termékeket söpörtek le a Morrison’s vagy a Sainsbury’s polcairól. Levi Roots immár harminc éve főz, zenél (leginkább a kettőt együtt), szakácskönyveket ír, főzőiskolát vezet és időről időre karibi hangulatba fullasztja londoni szomszédságát.
Kezdet és beteljesülés között azonban nem volt nyílegyenes az út. Mint egy interjúban meséli, a családból utolsóként hátramaradt kisfiúként Jamaikán nem járt iskolába, nagymamája szűkös büdzséjéből erre nem futotta. A fűszerek nyelvére és főzni viszont megtanította, nem is akárhogyan: „Nem volt pénz, mégis remek ételeket ettünk. Friss gyümölcsöt, zöldséget, fűszereket, mindent, ami a kertben termett. Amikor Londonba jöttem, a nevem sem tudtam leírni és azzal próbáltam menőzni, bevágódni az angol iskolában, hogy hogyan tudok sörnyitó nélkül kinyitni egy üveget, meg ilyenek. Otthon viszont a konyha volt a Paradicsom. Anyám, apám iszonyú sokat melózott, nem értek rá főzni. Én meg megfőztem mindent, amit nagyanyámtól tanultam: igazi otthoni, karibi dolgokat, kecskehúsos curry-t, pácolt jamaikai csirkét, gombócot, leveseket…”
A beilleszkedési nehézségekkel küzdő Levi életéből a börtön sem maradt ki: kétszer is megjárta a cellákat, főzés iránti szenvedélye, a Reggae Reggae Sauce-ba vetett hite, a BBC kezdő vállalkozóknak szóló műsora és egy hirtelen sugallatot kapott befektető, Peter Jones hatására 2007-ben azonban végleg maga mögött hagyta a múltat. Pár évvel később, 2013-ban már nemcsak „a Reggae Reggae-szószos milliomosként” ismerte egész Nagy-Britannia, hanem oktatóként is, aki saját, „School of Life” (az élet iskolája) elnevezésű projektjét vezeti, melynek keretében fiatalokat tanít főzni és arra, hogy mindegy, honnan jöttél és mi van mögötted, ha tudsz váltani és hiszel magadban, megváltoztathatod az életed. Hozzátéve, hogy azért nem árt, ha felkarolnak és van pár mentor, aki száz százalékosan hisz benned: ilyen volt Levi Roots számára a nagymamája, egy börtönőr, akivel nehéz évei alatt kötött barátságot, a befektető Peter Jones, a reggae és Jah, a jóisten. A mix működött: az üzleti sikerek mellett a Levi által alapított School of Life 2014-ben aktívan részt vett a brit kormány által is támogatott javaslat kidolgozásában, miszerint a hivatalos tantervbe vezessenek be kötelező főzőórákat 7-14 éves gyerekek számára.
„Túl fűszeres, túl fekete, és túl feketének is néz ki”
Minden kezdet nehéz és mint említettük, Levi esetében sem volt ez másképp. A „reggae séf” gasztrokarrierjét Brixtonban, London egy déli, multikulti negyedében kezdte (itt nem mindenki beszél angolul). Reggae-improvizációk közepette alkotta meg szűk házi kifőzdéjében első karibi szószát, a Reggae Reggae Sauce-t, amit kezdetleges kivitelezésű palackokba töltve, 7 gyermeke segítségével hátizsákból terjesztett. Kapkodták, mint a cukrot: a szósz az afrikai, karibi, indiai és közel-keleti ízlelőbimbókra egyaránt mágikusan hatott. Levi fárdhatatlanul tökéletesítette a terméket és nem tett le azon elképzeléséről, hogy a „Reggae Reggae” nagy jövő előtt áll Albionban. Szerinte ugyanis az ex-gyarmatbirodalom szívében kapható szószok és öntetek, bármily drágák és puccosak is, mind dögunalmasak voltak: a paradicsom löttyedt ízű, a csípős chili fantáziátlanul csíp. Az ő „Reggae Reggae”-je ezzel szemben összetett, harmonikus, bársonyos és szexi: épp annyira csípős-savanykás-édes-fűszeres, amennyire a világ legtökéletesebb szószának lennie kell.
16 éven át azonban sajnos csupán Levi és a brixtoniak látták ezt így, a „puccos” londoni élelmiszerüzletek managerei, akiket Levi kissé darabosan megkörnyékezett, rendre elutasították azzal, hogy a Reggae Reggae-szósz „túl fűszeres, túl fekete, és túl feketének is néz ki…” Levit mindez azonban egy pillanatra sem tántorította el, a termékbővítéshez szükséges tőke hiányában a család és a szomszédság kedvére alkotott: reggae-főzőperformanszokkal lépett fel a Notting Hill-i karneválon és igyekezett szószos üvegekkel teli hátizsákjával London minden ismertebb utcai piacán jelen lenni.
Fekete igazság, sárkánytőke
2007-ben aztán történt valami, aminek a jelentőségét akkor Levi nem is fogta fel: a World Food Market-en pörgött épp szószaival, amikor kiszúrta a Dragon’s Den c. valóságshow egyik producere és meghívta a műsorba. Levi nem igazán értette, miről van szó, ezért hazatérve meginterjúvolta a család többi tagját, hogy tudják-e, vajon mi fán terem az a „Dragon’s Den”? Erre mindenki egyszerre kezdett el üvölteni, végül a család 2 táborra szakadt: az egyik azt hajtogatta, hogy el ne menjen abba a sznob műsorba, mert ízekre szedik, egy jamaikai bevándorlónak semmi esélye, hogy betörjön a finnyás brit piacra, főleg házilag kotyvasztott, „túl fűszeres, túl fekete” szószokkal, a másik tábor viszont égnek emelt ujjal bizonygatta, hogy igenis, Levi vegye csak fel a kesztyűt és menjen el a show-ba, mert eljött a fekete igazság ideje.
Levi aludt rá egyet, majd másnap jelentkezett a Dragon’s Denbe: a kezdő vállalkozók brit sárkánybarlangjába. A műsor arról szól, hogy a szervezők által ígéretesnek vélt termékekkel rendelkező, ámde totálisan ismeretlen és tőkehiányos kisvállalkozók lehetőséget kapnak arra, hogy 3 percben bemutassák terméküket pár multimilliomos befektetőnek, és ha sikerül meggyőzni őket, komoly tőkét: 50.000 fontot nyernek az induláshoz 20% piaci részesedés fejében.
Az utcai főzőshow-kon edződött Levi jamaikai gyökereihez visszanyúlva adta elő sorsdöntő fellépését az ötfős zsűri előtt, az eredmény némi éneklés, meghatódás, kóstolás, számokkal való dobálózás, átváltási értékek és megtérülési ráták feletti izzadás után: 5 sárkányból 3 kapásból elutasította a Reggae Reggae Sauce piacra segítését, egy, magát kockázatkedvelőnek tituláló sárkány viszont (a bizonyos Peter Jones), hatodik érzékére hallgatva felajánlotta Levinak a tőke felét: 25.000 fontot, 20% piaci részesedésért. Erre az utolsó, kevésbé emocionális, ám sárkány-kollégája döntésén némileg megütközött (azaz: nem értem, miért nyomod bele a pénzt, de nem akarok kimaradni belőle) befektető kijelentette, hogy ő is beszállna ugyanennyivel, ugyanilyen paraméterekkel, így a 2 sárkány ajánlatával végül összejött az 50.000 font indulási tőke a Reggae Reggae Sauce piacra dobásához, 40% részesedés fejében. Levi tudta: ezzel vagy beénekli a szószt a britek szívébe, gyomrába és bevásárlókosarába, vagy lehúzhatja a rolót, és kotyvaszthat élete végéig a brixtoni sufniban.
Némi gondolkodás után Levi persze elfogadta a piaci rész tekintetében kőkemény ajánlatot, mondván, hogy „az életben álmodozunk és nem kaphatunk meg mindent teljesen, el kell hát fogadni azt, amit a sors ajánl”. Jobban nem is dönthetett volna: azóta az egyre bővülő Reggae Reggae-termékcsoport minden elképzelhető módon meghódította a brit asztalokat és szíveket, Levi szakácskönyvei, CD-i, gasztrokarneváljai, itality-je (raszta életfilozófia) pedig olyan pluszt jelentenek, amitől a társadalom minden rétegéből származó vásárlói soha nem szűnnek meg rajongani érte.
A folyamatosan fejlődő, jelenleg nettó 45 millió fontot érő Reggae Reggae-termékcsoport 2011-ben bevezetett újdonsága a „Rasta Pasta” szósz volt, mely szélsebesen levert pár régóta porosodó tésztaöntetet a brit boltok polcairól. A szósz alapja a napon aszalt paradicsom, az ananász, a guava és számos karibi fűszernövény, érdemes kipróbálni: Pastafőzés a reggae ritmusára Levi Roots-cal>>
(Borítóképünk illusztráció)
