Receptek

2016. 10. 19.

Sajtos-túrós házi kréker

Amikor a férfi a házban már egy hete csak szerel, és az összes szoba, helyiség kábelekkel, fúróval, kalapáccsal, izével, bigyóval meg kütyüvel van tele, és már nincs egy szabad asztal- vagy kanapéfelület egyetlen szobában sem, ahova én is le tudnám tenni a kis dolgaimat, akkor felmegy bennem a pumpa. Sajnos az egy hete tartó melót nem tudom helyette megcsinálni, mert nem is értem, hogy mi ez a zűrzavar. Inkább beköltözöm a konyhába - persze csak miután onnan is kitelepítem az ott ragadt csavarhúzót, ragasztókat és szerszámos láda tartozékokat – és készítetek egy isteni sós rágcsát. Mindenképpen készítsétek el Ti is, nagy sikere lesz. :)

sajtos-turos_hazi_kreker_1_kesz-700.jpgFotó: KockacZukor

Hozzávalók:

  • 250 g Gyermelyi búzafinomliszt
  • 250 g teavaj
  • 100 g reszelt parmezán
  • 250 g túró
  • 1 tk só
  • 1 tojás
  • 5 ek napraforgómag

Elkészítés:

A vajat, a túrót és a reszelt parmezánt összekeverjük. Hozzádolgozzuk a lisztet, sót, és miután a tésztát összegyúrtuk, azt hengerelve fóliába tesszük, majd két-három órára hűtőbe rakjuk. Lisztezett felületen vékonyra nyújtjuk a tésztát, a tetejét átkenjük a felvert tojással, és rászórjuk a napraforgómagot. Kicsi háromszögeket vágunk, és 180 fokon légkeverésesen egy-egy tepsit 15 perc alatt kisütünk. Körülbelül 3-4 tepsi mennyiség lesz belőle. Nagyon finom!

sajtos-turos_hazi_kreker_2_kesz-700.jpg 

Jó étvágyat! 

- KockacZukor -

Ez is érdekelhet
Minden jog fenntartva! Gyermelyi Zrt. 2021