Tésztát nagyon sokféleképp lehet főzni. Így elsőre három alapvető irányzatot látok: a nagymamásat, a modernet és az olaszost.

Nagymama alapvetően magyaros recepteket főz, túlfőzi puhára, majd vízzel átöblíti, és gyakran mákot szór rá. A modern tésztakonyha város jelenség, a tészta egyszerűségét abban ragadja meg, hogy kétkomponensű instantkajává degradálja. Főzz ki egy adag tésztát, és tedd rá a kész szószt. És van az olasz irányzat, melynek lényege, hogy első osztályú alapanyagokból dolgozzunk, és akkor se az egyszerűség, se a bonyolult ínyenckedés irányába nem ismer határt.

A szűk egy éve megnyitott Városmajor utcai szakbolt távolról úgy festett, mint ami az utóbbi stílushoz kíván ellátmányt biztosítani. Ma délelőtt elugrottam megnézni, és kicsit mást láttam. A kicsiny helyiségben van egy pult, melyben prosciuttok, bagettek és más finomságok sorakoznak azoknak akik szendvicsezni jöttek. Kávét is főznek.
Nekem érdekesebb volt a szemközti polc, ahol szószok, ecetek, olajok, lekvárok és más finomságok sorakoznak. Vannak gyönyörű kézműves tészták is.



Persze egész Toszkánát nem lehet egy boltba idehozni. Csak olyasmit találunk, ami jól bírja a szállítást, csomagolt, stb. És megtudtam, hogy Itáliában is van egy közös halmaza a modern sietős konyhának a klasszikus olasz konyhával: ezek a különleges minőségű, kézműves tésztaszószok, pesztók. Nem Bertolli, se Knorr – ezek a nagyüzemiek. Itt csupa kis toszkánai műhelyben készült, tartósítószer és adalékanyag nélküli tésztaszósz kapható. Viszont úgy fest, hogy az olaszok is használják ezt a fajta shortcutot – és nem mindig készítenek rendes szószt, amikor elég csak kinyitni egy ilyen üvegcsét, felütni némi főzővízzel és ráborítani a tésztára.
Én is megcéloztam egy üvegcsét, méghozzá olyat, amiben olyasmi van, amit magamtól sosem fogok használni. Volt vaddisznós is, de én egy vadnyulas ragut vettem – legközelebb meg is főzöm.