A német eredetű Vapiano (Csak lassan!) lánc első magyar tagja 2007-ben nyitott meg a belvárosban, a második 2009 végén a Kolosi térnél – épp ideje volt meglátogatni.
A szép régi épületbe ágyazott minimalista modern design korrekt nemzetközi hangulatot áraszt, kicsit olyan, mint egy nyugat-európai főváros múzeumi étterme. Szimpatikus pasztell felületek, egy pár erősebb tónussal –főleg pirossal – hangsúlyozva. Nem tipikus olasz éttermi környezet, inkább olyan, mint egy full-működőképes IKEA bemutató-konyha.
Egy hosszú pulthoz kell állni, akárcsak egy önkiszolgálóban, viszont semmi sincs készen, a pult mögött csak egy csomó előkészített alapanyag és egy kérdő tekintet vár. Egy étlaptól nem szoktam zavarba jönni, de ahogy ott sorra kerültem, és hirtelen kellett választani, kicsit elbizonytalanodtam. Pláne, hogy akkor jöttem rá, hogy ez egy barkácskészlet: ott vannak a tészták és a szószók egymás mellett és neked kell fejben összepasszintani anélkül, hogy pontosan tudnád, hogy az adott szósz milyen állagú lesz, hogyan készítik el, stb... Tovább fokozta a zavaromat, hogy náluk a pappardelle valami fodros szélű szalagocska, ami ugyan lehet, hogy finom, de teljesen más szószfelvevő képességekkel rendelkezik, mint az eredetileg ezen a néven nevezett tésztaforma. Végül úgy döntöttem, a paradicsomszósz minőségét tesztelem linguinével (ezt hagyományos formában kínálták), de nem figyeltem eléggé, ezért egy koktélparadicsomos receptet választottam.
A látványkukta élőben kérdezi, hogy mehet-e hagyma, fokhagyma, chili, bőszen bólogatok, közben egy laza mozdulattal a pénztárgép kijelzőjéhez tartom a kasszánál kapott fizetőkártyámat – néha olyan hülye vagyok a technikához, mint egy nyugdíjas – kicsit vihogunk, mire megtalálom a helyes odatartó-pontot, és a kuktám ráterhelheti a Pomodoro Fresco e Basilico című három perc alatt elkészülő tavaszi pasta árát (1900ft).
Így, hogy ilyen közelről néztem, nagy kedvem lett volna beleszólni, hogy ne tegye bele az olajba túl korán a bazsalikomot, meg vágja kisebbre, de aztán inkább kussoltam, ez most nem rólam szól. És végül tényleg nagyon finom lett, intenzív ízek, talán pont azért nem vágta kisebbre a bazsalikomot, hogy az olajban futtatás közben se veszítse el az ízét, a forró vízbe merülő tésztakosár pont időben emelkedett ki a főzővízből, egyszóval minden jól alakult. Már csak azt nem értem, miért hívják va pianónak, ha ez valójában egy olasz gyorskajálda. Az viszont biztos, hogy a mindenki számára hozzáférhető tuti színvonalas pastaétel nagy jótétemény a városban!