Mózes, Jézus, Bob Marley: az „Itality” elvén nyugvó raszta táplálkozás lényege. E spirituális gasztronómia szerint étel és élet elválaszthatatlan fogalmak, a rendszert pedig akár kopaszon vagy szőkén is gyakorolhatod: nem a külső fontos. Kalandozásunk során a „Livity” által hajtva ellátogatunk egy gyümölcsökben, fűszerekben dúskáló jamaikai kiskertbe, végül a raszták szellemi szülőföldjén, Etiópiában kötünk ki. Join the journey!

Teljes élet „v”-mentesen

A raszta gasztronómia az ún. „Itality” filozófián alapul. Az elnevezés az angol „vitality” (életerő) szóból ered a jamaikai raszták által alkotott nyelven, amit Worldsoundnak, Iyaricnak, Livalectnek, I-talknak vagy Dread talknak hívunk. A nyelv lényege, hogy a Jamaikán beszélt angolból elhagynak minden negatív, az életerőt visszafogó szót és szótagot, mint pl. „back” (vissza). Mindezt azért, mert a rasztafáriánus mozgalom követői az angolt alapjában véve a rabszolgakereskedelem-kori elnyomással azonosítják, hiszen őseiket ezalatt hurcolták el az afrikai őshazából a brit korona által birtokolt Jamaika szigetére. A Worldsound mibenlétét talán úgy érthetjük meg legjobban, ha belehallgatunk Bob Marley valamelyik reggae-dalába: a mentálisan nyugtató, feltöltő hangfűzér egyre ismétlődő, pozitív szavai mantra-hatásúak.

A rossz jóra fordítása, a negatív energiák pozitívra váltása céljából a raszták szükségesnek látták tehát egy új nyelv megalkotását, mely kifejezi, hogy az élet a fejlődés, az emberiesség útján halad tovább. A Worldsound alapelve: „World, Sound and Power” (világ, hang és energia) sok ősi, pl. közel-keleti és afrikai kultúrában is megjelenik, lényege, hogy a kimondott szó, a testet öltött hang magába sűríti a szándékot (energiát) amiért létrejött, így valós erővel formálja a jelent és a jövőt. Nem egy magyar közmondás is hangsúlyozza a szó erejét: „Szó, ami szó, de a való is való”, „Néha egy szó egész háború”, „Egy szó is lelket zavarhat”, „Szép szó legjobb békéltető”, „Kimondott szót nem lehet visszanyelni”, „Ki megszegi szavát, ne tartsd neki szavad”, „Adott szó kötelez”. Emellett napjaink közbeszédében is sokszor elhangzik, hogy bizonyos dolgokat „ne vegyünk a szánkra”, ami szintén megfelel a raszták által a kimondott szónak tulajdonított jelentőséggel, a rossz, negatív szavak és a káromkodás tiltásával.

Pár kifejezés a raszta Iyaric-szótárból:

- Iyaric: a szó eleji „I” a rendszer egyik legfontosabb eleme. Az említett Worldsound (pozitív életerő, energia) égisze alatt a raszták az angol „me” (engem, nekem, hangsúlyos én) helyett az „I-t” (én) használják, mivel úgy gondolják, hogy a „me” tárgyiasítja, ledegradálja a személyt, így nem megfelelő az ember komplex valójának kifejezésére. Ennek fényében nyelvükben rengeteg szót a szokásos kezdőbetű helyett I-jal indítanak: ital, itality (a vitality helyett), iration (a „creation”: teremtés helyett), irator (a „creator”: teremtő helyett), inity (a „unity”: egység helyett). Összességében bármely raszta szó első betűjeként megjelenő „I” ez utóbbit (egység) fejezi ki valamilyen formában.

- „I & I”: én és én: szintén összetett fogalom, mely az ember Jah-val (istennel) való egységére utal. A kettő raszta-felfogás szerint elválaszthatatlan szimbiózist alkot, ez egyben az „ital” táplálkozás lényege: amikor eszünk, istent, vagyis magunkat tápláljuk, őt (magunkat) töltjük fel energiával. Az „I & I” azonban nemcsak istennel, hanem az emberek egymással fennálló természetes egységét is kifejezi, azt, hogy valójában minden ember „egy”: önmagában egész és a nagy egész része. Ezért a raszták nyelvükben szándékosan elhagyják a „you” (te) és a we (mi) szavakat, helyettük is az „I & I”-t (én és én) használják.

- Iya (higher: magasabb, felsőbb): a felsőbb ént (Iya Man) jelképezi, a vele való egyesülés az ember fő életcélja: kiterjedt tudatállapot, melyben megtapasztalható az említett univerzális egység. Beszélt, informális nyelvben „barátot” is jelent.

Di food fulla itality: erőtől duzzadó étel, egységben a mindenséggel

A fentieken alapuló „Ital” táplálkozás lényege, hogy – ahogy nevében is benne van – tápláljon, és ez igen komoly minőségbeli színvonalat kíván meg: rasztáéknál a szó szoros értelmében kizárólag természetes, mesterséges beavatkozástól, tartósítószerektől, kemikáliáktól mentes alapanyagok jöhetnek szóba. Az én táplálásának célja ugyanis nem más, mint feltöltődés „Livity”-vel: életerő-energiával, amit a közösség tagjai az étkezések során kiterjesztenek, megosztanak egymással (náluk szinte elképzelhetetlen egy magányosan elköltött vacsora). A Livity-nek megfelelő ételben nem lehet mesterséges adalék, színezék, tartósítószer, nem eshet át mesterséges feldolgozási eljárásokon: természetközeli, tiszta, és közvetlenül a „földből származó” kell, hogy legyen. Sok raszta az iparilag feldolgozott ételek, konzervek, szárítással tartósított élelmiszerek mellett még jóddal dúsított konyhasót sem fogyaszt – mivel a jódozás is beavatkozás a természetbe –, inkább kóser sót vagy tengeri sót használnak. A legtöbb „ital” konyhában nem fogunk találkozni fémből készült, elektromos konyhai eszközökkel sem, csupán természetes, főleg fa eszközökkel, valamint archaikus kő mozsarakkal.

Fontos hangsúlyozni, amire egyes raszták is rámutatnak, hogy filozófiai rendszerükben kötött szabályok nincsenek: sokan közülük magát a „rasztafáriánizmus” fogalmát (mint ahogy minden más „izmust” is) elvetik, mivel szerintük a különböző szokásokra, rituálékra vonatkozó szabályok csak korlátozzák az egyén szellemi kiteljesedését, vagyis: „It's not the dread upon your head, but the love inna your heart that mek ya Rasta...” (nem a haj a fejeden, hanem a szeretet a szívedben tesz rasztává: nem attól leszel raszta, ha betartod a szabályokat, hanem attól, hogy belső igényeid, mozgatórugóid miatt jól cselekszel).

Bár kötött szabályok nincsenek, és nem is minden raszta vega, a többség a Mózes Első Könyvének 29. bekezdésében foglaltak szerint táplálkozik: „És mondá Isten: Íme, néktek adok minden maghozó füvet az egész föld színén, és minden fát, amelyen maghozó gyümölcs van: az legyen néktek eledeül.” Míg egy igazi raszta – aki akár kopasz is lehet – minden tette az életerő és az egység előmozdításának égisze alatt zajlik, a különböző raszta közösségekben azért vannak eltérő táplálkozásbeli szokások: míg egyes csoportok „szimplán” vegák, mások egy fokkal tovább mennek és vegánok lesznek, erőteljes fruitariánus jelleggel, vagyis kizárólag növényi eredetű ételt vesznek magukhoz (halat, tejterméket és tojást sem), a hangsúlyt pedig ezen belül is a magvakra, gyümölcsökre helyezik.

A zöld bármely árnyalatát képviselje is, a raszta táplálkozás alapjában véve követi a mózesi hagyományokat, a „Kásrút” elvrendszerét, csak a fenti ószövetségi irányelvre hivatkozva vega interpretációban. Kásrút jelentése: alkalmas, megfelelő, a zsidó vallási előírások szerint való. Lényege, hogy bizonyos húsok fogyasztása engedélyezett, őket hívjuk „kósernek”: páros ujjú, kérődző patások, pikkelyes, uszonyos halak; bizonyos húsok viszont tiltottak, ők a „tréflik” (sertés, nyúl, teve, ló, mormota és minden olyan vízi élőlény, melynek nincs pikkelye és/vagy uszonya, így a tengeri rák- és kagylófélék is). A Kásrút előirányozza ezen kívül a húsok és tejtermékek különválasztását – ami szintén egészséges és higiénikus elv, ami szerint mindkét csoport külön-külön, zöldséggel vagy gyümölccsel fogyasztandó –, valamint meghatároz egy ún. „parve” (semleges) ételcsoportot is, mely hússal és tejtermékkel egyaránt fogyasztható: azon táplálékok tartoznak ide, amik „a földből nőnek ki” (zöldségek, gyümölcsök, magvakak), valamint a hal, a tojás, a só és a víz. Rasztáéknál értelemszerűen ez utóbbi kategória játsza a főszerepet: sajátos vega módon interpretálják a mózesi gasztronómiát: a hús, mivel „halott anyag”, szerintük ugyanis akadályozza a Livity (életerő-energia) terjedését, ezért fogyasztását a többség elveti. A vegetáriánizmus felé fordulás során persze hatással volt rájuk a Brit Birodalom korában Jamaikára érkező indiai bevándorlók gasztrofilozófiája: az idők során az indiai konyha ételei, fűszerei a jamaikai-karibi kulinária szerves részévé váltak.

A rasztafári lifestyle-ban a húson kívül az alkohol és a nikotin nyilvánvalóan piros lámpát kap: mindkettőt elvetik, mivel súlyosan gátolják a „Livity” terjedését. Egyes raszták ugyan isznak alkoholt, de alkalomszerűen és vigyázva arra, hogy ne hozza őket „mentálisan romlott” állapotba. Az olyan élvezeti cikkekkel kapcsolatban viszont, mint a csokoládé és a kávé, megosztott a raszta közösség: van, aki soha nem nyúlna hozzájuk, mivel az elnyomó „Babilon” attribútumai (ld. az utolsó bekezdést), és van, aki csak a boltban kapható termékektől tartózkodik, de saját magának megtermeli a kávét és a kakaóbabot. Nem véletlenül, hiszen ki akarná kihagyni az élményt, hogy e csemegéket egyik leghíresebb termőhelyükön, kézműves formában fogyassza? (A sziget egy csodás termékét, a Jamaican Blue Mountain kávét világszerte a kávék krémje között tartják számon, minőségi kávémanufaktúrákban hazánkban is kapható, mindenkinek ajánljuk kipróbálását egy különleges alkalommal.)

Sokakban felmerülhet a kérdés: akkor tulajdonképpen mit esznek a raszták? Mint említettük, elsősorban azt, amit a ház körül vagy a közösségben megtermelnek, és mint egyik írásunkban elmesélt történet is mutatja (Rasta pasta: a legkisebb fiú meséje karibi módra), ez a ház körüli kertészkedés, „kapirgálás” olykor olyan minőségben zajlik, hogy a tudás révén egy jamaikai fűszerkertben felnövő, írástudatlan kisfiú pár évtized elmúltával Nagy-Britannia első számú „reggae-séfjeként” oktatja a brit iskolásokat az ízek művészetére. (Hozzátéve, hogy az Angliában nagy sikert arató Reggae Reggae-szósz egyeltalán nem biztos, hogy átmenne egy jamaikai raszta gasztroszűrőjén. Nem az íz, hanem a tartósítás, a nagy volumenű gyártás lenne a kérdés.)

Maghozó füvek, gyümölcsök: mi terem egy jamaikai „ital” kertben?

1. Ackee vagy akee-gyümölcs: Jamaika „nemzeti” gyümölcse, mely a rabszolgakereskedelem során érkezett a szigetre a 18. században. Nyugat-Afrikában őshonos, a szappanbogyók családjába tartozik, a licsi rokona. Sokoldalúan használják, Jamaika nemzeti étele, az ackee-s tőkehal fő alapanyaga (mely volt, hogy a National Geographic „nemzetek ételei” listáján az előkelő 2. helyet szerezte meg).

2. Banán, főzőbanán (plantain): mint általában az afrikai eredetű konyhák, a jamaikai sem kizárólag édes gyümölcsként tekint a banánra: különböző „főző” fajtái főételként, köretként, napi alaptáplálékként szerepelnek. A szénhidrátban, tápanyagokban gazdag főzőbanánból finom, fűszeres, vega vagy akár húsos ételek készülhetnek sütve, főzve, gőzölve, lábasban, bográcsban, sőt, akár ropogós chipsnek kisütve is. Többen vélekednek úgy, hogy a jövőben a világ élelmezési térképén a főzőbanán legalább akkora súllyal esik majd latba, mint a burgonya, ill. bizonyos helyeken akár első helyre is léphet a fontossági sorrendben.

3. Majomkenyérfa-gyümölcs: A szintén afrikai származású, akár 4-5000 éves kort is megélő baobabfa szénhidrátban gazdag termése és „jó” zsírokban bővelkedő magja egyaránt fogyasztható. Sokak szerint, ha jobban felfedeznék, ez a gyümölcs jelentősen hozzájárulhatna a világ élelmezési gondjainak kezeléséhez, az éhezés és az alultápláltság elleni fellépéshez. A gyümölcs bizonyos források szerint 6x több antioxidánst tartalmaz, mint a fekete áfonya, 6x több C-vitamint, mint a narancs, 6x több káliumot, mint a banán, 2x annyi kalciumot, mint a tej, több magnéziumot, mint a kókuszlé, mindemellett tele van értékes rostokkal, immunerősítő, vércukor-stabilizáló tápanyagokkal és értékes gyümölcscukorral (melynek felszívódását gazdag rosttartalma egészségesen lassítja).

4. Mangó, ananász, guava: rajongóik szerint a világ legklasszabb gyümölcsei. Talán érthető az elfogultság, ha elképzeljük, ahogy egy forró, párás reggelen ott himbálóznak az ablakunk előtt a Kingston mögötti Kék Hegy lankáin, várva, hogy leszakítsuk és egy raszta reggeli keretében beléjük harapjunk. Napközbeni energetizáló smoothie-ként is áldás a lédús, zamatos gyümölcsök eme szentháromsága, remekül mixelhetőek, pürésíthetőek akár némi kesudió és kókusztej társaságában, de mozsárban összetörve, finom kiegészítőkkel (zöldfűszerek, magvak, kerti zöldek) salátakompozícióként is büszkén megállják a helyüket.

5. A legfontosabb jamaikai fűszernövények: szegfűbors (Jamaikán „pimento” néven fut), szegfűszeg, szerecsendió, fahéj, kakukkfű, mogyoróhagyma, fokhagyma, karibi pirospaprika (elsősorban a chili egyik fajtáját, a Scotch bonnet peppert termesztik a szigeten). Jamaika világhírű, a szigorú raszta elveknek nem igazán megfelelő fogása, a „jerk chicken” (ragacsos csirke) a felsoroltak virtuóz keverékében fürdik, majd sül ellenállhatatlanul ragacsossá grillen vagy (nem csirkehús esetén) barbecue-n.

Babilontól Bob Marley-ig

A rasztafáriánus mozgalom – mely kategóriát, mint említettük, egyes raszták kapásból elvetik, mivel elleneznek bármilyen besorolást –, az 1930-as években alakult ki Jamaika szegénységgel, traumákkal, munkanélküliséggel sújtott gettóiban a gyarmatosításkor behurcolt rabszolgák dédunokái között.

Háttere, hogy 1930-ban Etiópia királyává koronázták Ras Tafari Makonnent – a bibliai Dávid király állítólagos 225. örökösét, Salamon és Sába leszármazottját –, aki ettől kezdve I. Hailé Szelasszié néven uralkodott, vallását tekintve természetesen etióp ortodox keresztényként. Etiópiától többezer kilométerre, a jamaikai fekete közösség számára – akik helyzetüket a zsidók i.e. 597-538 közötti babilóniai fogságával azonosították, amikor a babilóniai uralkodó, Nabukodonozor legyőzte Júdeát, leromboltatta az I. Jeruzsálemi Templomot, a zsidókat pedig Babilonba vitette –, Hailé Szelasszié felemelkedése megcsillantotta a reményt és hitet abban, hogy az ősi földtől elszakított ex-rabszolgaként is van esély a jobb életre. A történelmi párhuzam miatt a raszta szóhasználatban „Babilon” (vagy olykor: Róma) az igazságtalanság, erkölcstelenség, romlás és elnyomás jelképe, legyen szó hitről, társadalomról, szellemi dolgokról vagy akár egy tárgyról, mint pl. fésű vagy lábas. A raszta haj, amit Mózest követve nem érinthet fésű vagy borotva, a filozófia külső manifesztációja: először Hailé Szelasszié magánhadserege hordta, a feketék eljövendő igazságában hívő jamaikai raszták pedig átvették. A „fekete király” megkoronázásától kezdve a raszták Etiópiát az Ígéret Földjének (Zion), Jamaikát pedig az elnyomó Babilonnak tartották, és voltak is közöttük, akik a karibi szigetet hátrahagyva vissza is vándoroltak Etiópiába.

Az 1930-as évektől a raszta-mozgalom sokat változott, árnyaltabb és egyben befogadóbb lett, elvetve a szabad szellemet korlátozó szokások, „izmusok” rabságát univerzális irányba fordult. „Nem a haj, hanem a szeretet tesz rasztává”, szól az idézet, melyre szépen reflektál egy Jézusnak tulajdonított mondás Tamás Evangéliumából. Amikor Jézust megkérdezték a tanítványok, hogy mit egyenek, hogyan viselkedjenek, mikor böjtöljenek, így válaszolt:

„Jézus mondta nekik: Ha böjtöltök, bűnt nemzetek magatoknak, és ha imádkoztok, megítéltettek, és ha alamizsnát adtok, rosszat tesztek a lelketeknek.

És ha bejártok minden földet, és vándoroltok a vidékeken, ha befogadnak titeket, azt, amit elétek adnak, egyétek meg! A köztük levő betegeket gyógyítsátok! Mert nem az tesz titeket tisztátalanná, ami a szájatokon bemegy, hanem ami kijön a szájatokon, az, ami tisztátalanná tesz titeket.”

(Forrás: Tamás Evangéliuma, 14. bekezdés. A könyv egy apokrif irat a Jézus utáni időkből, nem része az Újszövetségnek, 1945-ben, Nag Hammadinál került elő Egyiptom homokjából vadregényes körülmények között, más dokumentumokkal egyetemben.)

Összességében, a rasztafárianizmus lényege a 21. században az, hogy a szellemi kiteljesedést célzó „rasztáknak” – legyenek akár szőkék, kopaszok és egyeltalán nem jamaikaiak –, kellő energiabefektetéssel sikerülhet egyesülni felsőbb, jobb énjükkel (maga a törekvés a fontos), és a mózesi, jézusi és más pozitív spirituális hagyományokat integrálva továbblépni egy szabad, empatikus világ felé – ahogy azt a Bob Marley által megformált, teremtő hang közvetíti a reggae nyelvén: One love, One heart, Let's get together and feel all right...