A húszévesen vértanúhalált halt szent Catania, Málta és San Marino patrónusa, de neve a Vas megyei Perenyén is ismerősen cseng. Február 5-én hatalmas felvonulással emlékeznek rá Szicílián, a nap gasztronómiai fénypontja pedig nem más, mint a „minne di Sant’Agata” nevű, kultikus sütiköltemény.

A zamatos szicíliai narancs ezúttal nem sütikölteményben, hanem egy Salvatore Ferragamo-kollekcióban aratott világsikert, és ez még csak a kezdet: a Mediterráneum legnagyobb szigetének kultikus gyümölcse trendi újrahasznosított alapanyagként éli reneszánszát.

Mi történik, ha a tészta az emberiség 78000 éves kedvencével, a Babiloni Függőkertek egyik ékességével: pisztáciával köt ki egy tányérban?

Hősnőnk egy baráti esküvőn szeretett bele a vőlegény háromszáz unokatestvérének egyikébe, majd pillanatok alatt felszámolta londoni életét: felmondott, eladott lakást, kocsit, megvált felbecsülhetetlen értékű hetvenes évek diszkóslágerei-gyűjteményétől és Szicíliába költözött. Azóta van, hogy harminc emberre főz, tűsarkúban jár piacra és egy igazi szicíliai keresztanya instrukciói szerint professzorrá képezte magát „al dentéből” is – mivel új hazájában úgy tartják, a túlfőtt tészta „öl”, ezt komolyan kell venni: íme, a pasták Gran Madréjának tésztatippjei!

Bár a „pasta alla Norma” Vincenzo Bellini 1831-es operája után kapta nevét, ki hinné, hogy Szicília egyik leghíresebb tésztája háromezer év és minimum 3 kultúra ízét hordozza minden falatjában, ráadásul az európai tésztagasztronómia tárul fel, ha a majolikás tányér mélyére nézünk?

Felidézzük a Pasta con le Sarde születésének pillanatát, miközben Marco Polót is helyére tesszük a tésztagasztronómia hosszú és bonyolult történetében: kiderül, mi lapult valójában a világhódító velencei tarisznyájában Ázsiából hazatérve, mert az az általános vélekedéssel szemben úgy tűnik, egyeltalán nem Kínából származó száraztészta volt…